Ajánlom
Allergiakezelés hipnózissal
A betegség nem más, mint egy módosítható tudatállapot!

Az allergia ma már népbetegségnek tekinthető Magyarországon. Ez a közhelyes kijelentés olyan megdöbbentő számadatokat takar, amelyeken érdemes elgondolkodni. Az utóbbi tíz évben megduplázódott az allergiás betegek száma; jelenleg 30%-körüli a magyar népesség körében e betegség elterjedtsége. Ezzel sikerült "felzárkóznunk" a nyugati országokhoz, ahol már évtizedek óta hasonló, vagy még magasabb arányszámban regisztráltak különféle allergiás betegségeket. Ez a szinte minden harmadik embert érintő kórság tipikusan civilizációs betegségnek nevezhető, minél fejlettebb, városiasabb egy ország, annál gyakoribbak az ilyen jellegű panaszok.

A legtöbb ember a gyógyszerreklámokból értesül először az allergiákról, sokan ezek alapján azonosítják be saját tüneteiket is, amelyekre később megerősítést is kapnak egy részletes orvosi kivizsgálás során. Ez után pedig gyakorta élet-hosszig tartó gyógyszer-szedés, vagy az allergéntől való kényszerű elzárkózás következik. A gyógyszeres kezelés csak a tüneteket szünteti meg, az okot nem - ugyanis ezt, az allergiák eredetének okát máig nem tudta a hagyományos, szimptóma-orientált (és gyógyszergyárak által szponzorált) modern orvostudomány kideríteni.

Létezik azonban egy olyan hazánkban is (szűk körben) elterjedt módszer, amellyel hatékonyan, akár egy kezelés után is (!) véglegesen megszüntethető az allergiás betegség. Ez az NLP terápia. A betűszó a "neuro-lingvisztikus programozás" kifejezést takarja. Amerikában, a '70-es években két tudós, a nyelvész John Grinder és a pszichológus Richard Bandler fejlesztette ki ezt az egyedülállóan hatékony módszert, a leghatékonyabban működő terápiás technikák elemzésével és integrálásával. Így az NLP egyesíti a Milton Ericson-féle hipnózis, Fritz Perlz "itt és most" fókuszú gestalt-pszichológiáját és a Virginia Satir-féle rendszer-szemléletű családterápia leghasznosabbnak bizonyult elemeit. Ma már a pszichológiatudomány, a terápiák világa és a kommunikációs tudományok, illetve az üzleti élet számos színterén alkalmazott módszer ez. Hátterében a következő felismerések állnak: Az emberek soha nem a valóságra reagálnak, hanem a valóságról kialakított képükre. Ez a kép, amennyiben helyesen "dekódoljuk", a kód átírásával megváltoztatható. Minden viselkedésünk neurológiai folyamatokban gyökerezik: az érzékelésben és az észlelésben (látás, hallás, tapintás stb.), ill. a gondolkodásban is az idegrendszerünket használjuk. Gondolatainkat a nyelv segítségével fejezzük ki, ugyanilyen módon kommunikálunk. Ha valamit mondani szeretnénk, a fejünkben lévő képet/hangot/érzést szavakba öntjük. A hallgató ezeket a szavakat alakítja vissza saját maga számára hanggá, képpé vagy érzéssé. Gondolataink és viselkedésünk nem véletlenszerűen alakulnak, hanem bennünk lévő, mélyen gyökerező - a fenti értelemben vett - neurolingvisztikus sémákat, előírásokat követnek. Ezek a régen tanult sémák újratanulhatóak, vagyis az ember újraprogramozható. A szubjektív élmény feltárása és terápiás újraírása vezethet a viselkedés (az allergia esetében pedig a betegségtünetek) átírásához, a nem kívánt esemény (vagy tünet) megszűnéséhez.

Az allergiakezelés során a terapeuta módosult tudatállapotban kezeli a páciensét (ez nem sokban különbözik a relaxációtól). Felidézik az allergiás tüneteket, és feltárják annak leképeződését, illetve eredetét; amire tudatosan senki, de tudattalanul mindenki emlékezik. (Ez alól kivételt képeznek a veleszületett allergiák, pl. penicillin-allergia, ezek e módon sem kezelhetőek!) Általában egy téves tanulás, vagy valamely koragyermekkori trauma, ijedtség, vagy a betegség által megszerzett előnyös helyzet, betegségelőny (pl. egy nem kívánt osztálykirándulás elkerülése) áll az első megjelenés mögött, amit aztán a tudat generalizál, és minden hasonló helyzetre, és anyagra kiterjeszt (később ezek lesznek az allergének). Az átírás során emlékezteti a terapeuta a páciens szervezetét, hogy tudott ez előtt, - és így most is képes! - allergiás reakció nélkül viszonyulni az adott anyaghoz. Az allergia megszűnése általában azonnali és végleges; viszont ha a háttérben álló traumatizáló tényező még mindig jelen van a páciens életében, akkor a tünetváltás elkerülése érdekében ajánlott a terápiás feldolgozás.

Példák, esetek

1. Annácskát édesanyja kérésére vettem kezelésbe. A nyolcéves kislánynál közel egy éve diagnosztizáltak házipor-allergiát, ami az utóbbi időre olyan súlyossá vált, hogy asztmás fulladási rohammal kórházba is kellett egyszer szállítani. Annácska korához képest nagyon csendes, komoly, az iskolában kitűnően teljesítő kislány, akit édesanyja egyedül nevel. Otthon is "jó kislányként" igyekszik mindenben segíteni anyjának, aki két műszakban dolgozik, és rendszeresen rá bízza a lakás takarítását. Faluban élnek, szerény de rendezett körülmények között. A kislánnyal játék-technikával váltottam ki a módosult tudatállapotot (gyerekenél ez nagyon egyszerű, mert játék alatt folyamatosan módosult tudatállapotban vannak, a szimbolikus gondolkodás automatikus náluk). Az első felbukkanás egy öt év körüli játék-élményhez kötődik, amikor anyja megtiltotta neki, hogy a szép ruhájában játszon, mert az poros lesz, és drága állandóan mosni. A játékot meg kellett szakítania, hogy átöltözzön, és portalanítson, és csak utána folytathatta. A későbbeiekben a porral kapcsolatos szorongás generalizálódik: kiterjed mindenféle, már az udvari porra is. A megbetegedés előnye kettős: mivel kerüli a poros helyeket, nem terheli anyját az összepiszkolódott ruháinak tisztításával; illetve megússza az amúgy állandóan ráháruló portalanítást. Az allergiás megbetegedés így megvédi az anyjával való konfrontálódástól. Az átírás során kioltottam az allergiás tünetet egy semleges ingerrel való átfedéssel, majd tudatosítottam benne a feladatok szétválaszthatóságát ("megvan a helye, ideje a játéknak, és a házimunkának is"). Később megbeszéltem az édesanyával, hogy kevésbé szigorúan bánjon a lányával, és csak a hét egy fix napján, fix időben kérje meg házimunkára Annácskát, a többi időben hagyja önfeledten játszani egy erre való játszós ruhában, ami hadd legyen olyan piszkos, amilyenné válik. Azóta nem jelentkezett a tünet.

2. Nóra húsz éves, tanárképző főikola hallgatója. Középsúlyos, minden évszakban, elmondása szerint a "stresszes időszakokban" előtörő pollen-allergiával jelentkezik nálam. Nóra vidéki kisvárosból költözött Budapestre, itt albérletben lakik még másik három lánnyal. Szülei kamasz korában elváltak, a hétvégéken felváltva látogatja őket, de "inkább csak kötelességből, mint örömmel". A fővárosban jól érzi magát, rendszeresen eljár hastánc-tanfolyamokra és diákkörbe, viszont a "durva bulik" nem érdeklik. Úgy érzi, jól beilleszkedett, de közeli barátai nincsenek. Komoly, visszahúzódó, kevés és halk szavú, visszafogott megjelenésű lány. Az allergia-kezelés során az első tünetképzés felidézésekor egy kisiskolás-kori élmény jelentkezik, amikor osztálykirándulásra kellett volna mennie, és a megbetegedés miatt nem ment el. Az utólagos megbeszélésben kiderül, hogy utálta azt az osztályt, ahol mindenki csúfolta és a tanár se állt mellé. Szülei nem értették meg, mi a baja, velük sem tudta megosztani problémáját, szembeszállni, akaratát érvényesíteni pedig nem merte, így e betegséggel tudta egyedül elérni, hogy otthon maradhasson. Később csupa olyan helyzetben jelentkezik a megbetegedés, amikor a társas környezete túlterheli. A visszahúzódó lány így tudja a többieket, azok megsértése nélkül távol tartani magától, mert a betegségre hivatjozva nyugodtan el lehet betegszobája csöndes magányában. A tünet kioltása után ez esetben megbeszéltük a feljött problematikát, és egy terápiát javasoltam a helyesebb konfliktuskezelés és önérvényesítés elsajátításának érdekében.

A téma iránt érdeklődőknek ajánlom:
www.integrativ.hu
www.nlp.lap.hu
www.hipnozis.lap.hu

vissza